egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ (1887–1958)
1887. április 21-én született Lengyeltótiban, dr. Berzsenyi Gerő ügyvéd és Perlaky Franciska gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a keszthelyi premontrei rendi főgimnáziumban fejezte be,
ahol 1905-ben érettségizett. A jogi tanulmányait 1906-ban a Pécsi Jogakadémián kezdte, ahonnan a Budapesti Tudományegyetemre távozott, majd 1908-tól Kolozsváron a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen is tanult. Diplomája megszerzését követően, 1911. augusztus 8-tól közjegyzőjelöltként dolgozott Keszthelyen édesapja, dr. Berzsenyi Gerő királyi közjegyző mellett. 1913. December 20-án sikeres ügyvédi vizsgát tett. A világháborús katonai mozgósítás idején hadba vonult. Az északi harctérre került, ahol kitartóan és férfi as bátorsággal részt vett több ütközetben. Harcolt többek között a ravaruszkai és límanowai csatákban, ahol a közös huszárokkal együtt küzdött és tizenharmad magával maradt meg a századából. Erős reuma döntötte le a lábáról, és betegen kórházba került. Felgyógyulása után újra bevonult a magyar királyi nagykanizsai 20. honvéd
gyalogezredhez, ahonnan végül tartalékos főhadnagyként szerelt le. Vitézsége elismeréséül
több kitüntetésben is részesült, az Ezüst Vitézségi Érem, a Bronz és Ezüst Signum Laudis kardokkal, Károly-csapatkereszt, Háborús Emlékérem tulajdonosa. 1918. december 27-től közjegyzőhelyettesként
dolgozott édesapja irodájában, akinek halála után az igazságügyi miniszter 1920-ban keszthelyi királyi közjegyzőnek nevezte ki. Keszthely város közkedvelt, elismert és tisztelt polgárai közé tartozott, irodájában olyan személyek is megfordultak, mint Festetics Tasziló herceg. Tevékenyen részt vett a helyi társadalmi életben is, tagja volt a kaszinónak, alelnöke a keszthelyi társaskörnek. A Keszthelyi Vitorlázó Egylet elnöke, választmányi tagja a Balatonmelléki Gyümölcsészeti és Méhészeti Egyletnek, de ott található a Csónakázó és Korcsolyázó Egylet vezetőségében és a Dunántúli Automobil Szövetség keszthelyi osztályában is. A helyi gimnáziumot anyagilag rendszeresen támogatta.
Munkája elismeréseként megválasztották a települési képviselő-testület, valamint a megyei törvényhatósági bizottság tagjának. Szabadidejében szívesen vadászott, de ha tehette, akkor zongorája mellé ült játszani. Zenei tanulmányait magánúton folytatta, de tehetsége miatt hamar kiemelkedett az átlagos előadóművészek közül. Barátjával, dr. Villax István barcsi orvossal gyakran felléptek kétzongorás hangversenyeken. Koncerteztek Budapesten az Országos Kaszinóban, a MOVE-ben, a Vigadóban, és több vidéki városban (Keszthely, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Pécs, Barcs, Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd). Játékukat a Magyar Rádió is többször közvetítette. Gyakran önállóan is fellépett, 1933-ban Marcaliban barátja és mestere, Pete Lajos emlékhangversenyén
aratott nagy sikert. A játék mellett szívesen komponált, szerzeményei között magyar hallgató nóták, lassú és gyors csárdások, variációk és verbunkosok egyaránt megtalálhatók
voltak, de nótákat is szerzett. Több jogi témájú szakcikket is publikált. 1930-ban magánkiadásban jelent meg A királyi közjegyzőkről szóló 1847. évi XXXV. és az ennek módosítása és kiegészítése tárgyában hozott 1886. VII. t. c. mai érvényükben című könyve, amely a közjegyzői joggyakorlatot is bemutatja. 1949-ben állami szolgálatba nem vették át, így közjegyzői tevékenységét beszüntette. Élete
utolsó éveit nyugdíj hiányában nagy nyomorban tengette. Helikon utcai házát minden kártérítés nélkül elvették, majd betegsége miatt mindkét lábát amputálni kellett. 1958. november 16-án hunyt el Keszthelyen, a Szent Miklós temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírhelye ma már nem található meg.